Rólam
Dr. Sátori Ágnes
Több mint két évtizede foglalkozom az állatok viselkedésével, különös tekintettel a társállatok — elsősorban kutyák és macskák — viselkedészavaraira. Klinikai munkám mellett hosszú évek óta részt veszek az állatorvosi felsőoktatásban, ahol hallgatókat, fiatal kollégákat és szakembereket tanítok.
Hiszem, hogy az állat viselkedése és a gazda élethelyzete elválaszthatatlan egymástól. Ezért a terápiás folyamat mindig közös munka: az állat, a gazda és a szakember együttműködésére épül.
Tanárként több mint 20 éve veszek részt a jövő állatorvos generációinak oktatásában az Állatorvostudományi Egyetemen. Rendszeresen tartok előadásokat trénereknek, asszisztenseknek, jó ideje már döntően problémás viselkedésű állatokkal, illetve gazdáikkal dolgozom.
Állatorvosként és viselkedésterapeutaként abban segítek, hogy a gazdik jobban megértsék kedvencük viselkedését, és valódi, hosszú távú megoldást találjanak a mindennapokat megnehezítő problémákra.

30+ év
állatorvosi gyakorlat kisállat praxisban
1000+
terápiás eset problémás viselkedésű állatokkal
26+ év
oktatói tevékenység az Állatorvostudományi Egyetemen és az ELTE-n
20+ év
gyakorlat felnőttképzésben
“Munkám során kiemelten fontos számomra az empatikus, megnyugtató légkör, a tudományos alapokon nyugvó szemlélet, valamint az, hogy a gazdák érthető, gyakorlatban is alkalmazható útmutatást kapjanak.”

Hogyan lettem terapeuta?
Komolyabban viselkedéssel foglalkozni az első kutyám kapcsán kezdtem. Börni egy befogadott kutya volt akit egy bántalmazó családból mentettek és 3 éves korában került hozzám.
Rettegett a férfiaktól és bizonyos szituációtól, de kapcsolatunk az első pillanattól kezdve nagyon erős volt.
Az ő rehabilitálása kapcsán kezdtem el mélyebben tanulni viselkedés megértéséről, a diagnosztikáról, a különböző problémás viselkedések kezelési lehetőségeiről.
Alig egy év alatt Berni nyitott a világra, jól érezte magát az új környezetben, és elkezdett kommunikálni nemtől függetlenül az emberekkel is.
1995. – Állatorvosi diploma
2007. – ELTE Pszichológia Phd
Az Állatorvosi Egyetem befejezése után az ELTE pszichológia karára mentem humán viselkedésről tanulni hogy jobban megértsem az emberi tényezőt.
Kutatási területem az ember és állat közti kapcsolat működése, az állattartó gondolkodása, beleértve az állatkertek szerepét vagy az állatasszisztált terápiák működését.
“Azt gondolom hogy a könyvekből nagyon sokat lehet tanulni, de az igazi kézzelfogható gyakorlati tudásért ki kell lépni a könyvek világából.
Kapcsolatba kell lépni emberekkel és állatokkal és tanulni tőlük illetve általuk.”


2017. – Egzotikus szakállatorvosi diploma
Állatorvosi praxisban kisállatokkal alapvetően kutyával macskával dolgoztam, miközben egzotikus szakállatorvosi minősítést is szereztem.
Magam is több egzotikus állatot tartok például szakállas agámát és papagájokat. Nagyon érdekelt hogy ezeket az állatokat hogyan lehet jól tartani, betegség esetén gyógyítani.
Ezen a területen is különösen megragadta a figyelmemet a viselkedés alakíthatósága, problémás viselkedés esetén annak kezelése.
Miért BlueSpot project?
A BlueSpot project neve egy híres fényképből ered. 1990-ben a Voyager–1 űrszonda készített egy felvételt a Földről.
Ezen a felvételen a Föld csupán egy apró, halvány pontként látható a végtelen űrben.
A kép egyszerre mutatja meg, mennyire kicsi és törékeny a bolygónk, miközben arra is emlékeztet, hogy számunkra mégis mindennél fontosabb: az otthonunk, az életünk, minden kapcsolatunk.
Valahogyan így tekintek arra a munkára is, amelyet végzek.
Sokszor nem vagyunk tudatában annak, mi van a kezünkben.
Nem érzékeljük, mennyire értékes az a kapcsolat, amelyet egy állattal kialakítunk — egészen addig, amíg veszélybe nem kerül, vagy el nem veszítjük.
Az egész munkámat ennek a szemléletnek a mentén végzem.
Célom, hogy felhívjam a gazdák figyelmét — és megnyissam a tanítványaim szemét — arra, hogy mennyire fontos az állatokkal való kapcsolatunk.
Ez a kapcsolat nem csupán az állat életét befolyásolja, hanem a saját mindennapjainkat is formálja.
Hatással van a döntéseinkre, a türelmünkre, a felelősségvállalásunkra, és végső soron arra is, hogyan viszonyulunk a minket körülvevő világhoz.
Meggyőződésem, hogy egy kis empátiával és szakmailag megalapozott tudással jelentős mértékben képesek lennénk pozitívan formálni a velünk élő állatok életét, a közvetlen környezetünket, és egymáshoz való viszonyunkat is.
A Blue Spot Project ennek a kapcsolatnak a fontosságát szeretné visszaadni.

Oktatói tevékenység
Felsőoktatás
Állatorvostudományi Egyetem – 2003 óta
ELTE – 2000-től
- Kötelező tantárgyak
- Alkalmazott etológia (kutya, macska) – magyar és angol nyelven
- Állatorvosi kommunikáció – magyar és angol nyelven
- Saját összeállítású fakultatív kurzusok (6 tantárgy)
- Ember–állat kapcsolat
- Viselkedési problémák társállatoknál
- Állatasszisztált terápiák elmélete és gyakorlata
- Állatorvosi kommunikáció (speciális szemléletű modulok)
- Szakmai továbbképzés
Rendszeres részvétel a Magyar Állatorvosi Kamara által szervezett továbbképzéseken és az Állatorvostudományi Egyetem szakmai programjain.

Hogyan tudok segíteni?




Ismeretterjesztő írások

A fejlődés talán legfontosabb szakasza – A korai szocializáció időszaka
A korai szocializáció időszaka az egyik legérdekesebb és az állat életét tekintve az egyik legfontosabb periódus a viselkedés fejlődése szempontjából. Kutyáknál a 4-12 (16)…

A fejlődés talán legfontosabb szakasza – A korai szocializáció időszaka
A korai szocializáció időszaka az egyik legérdekesebb és…

A születéstől a korai szocializációig tartó időszak jellemzői
Amikor egy kölyök állat fejlődik elkülöníthetők úgynevezett szenzitív…

A viselkedést alakító korai tényezők
Ha a viselkedéssel szeretnénk foglalkozni nélkülözhetetlen a normál…

Videokurzusok
A gyakoribb viselkedési problémákról és a megoldás lehetőségeiről tanulhat online kurzusainkon is,
- közérthetően,
- gyakorlati tanácsokkal,
- a felelős gazdák nélkülözhetetlen ismereteivel.
Gazdik mondták rólunk
Emlékeink

Ossza meg velünk történetét
Ha úgy érzi, hogy az együtt végzett munka valódi eredmény hozott Önök életében, örömmel fogadjuk rövid beszámolóját.
- Milyen volt a kezdet?
- Miben sikerült előrelépni?
- Mit adott az együtt töltött idő?
Az elküldött történetek — az Ön hozzájárulásával — az Emlékeink oldalon jelenhetnek meg.
