A fejlődés talán legfontosabb szakasza – A korai szocializáció időszaka

A korai szocializáció időszaka az egyik legérdekesebb és az állat életét tekintve az egyik legfontosabb periódus a viselkedés fejlődése szempontjából. Kutyáknál a 4-12 (16) hétig tart ez az időszak, míg macskák esetében a 4-9 hét közé esik.

Mindkét fajra jellemző, hogy amely ingereket ebben az időszakban megismer és megtanul rájuk jól reagálni, közömbösen vagy pozitívan, ez a tanulás egy életre meghatározó lesz számukra. Kritikus, hogy ebben az időszakban találkozzanak a leendő ingerekkel, mely a fizikai környezetben körül fogja venni őket és ezekre képesek legyenek habituálódni, vagyis hozzászokjanak ezekhez az ingerekhez, illetve találkozzanak a szociális környezet azon résztvevőivel, akik majd életük részei lesznek – beleértve az embereket, a fajtársakat, illetve más fajhoz tartozó egyedeket, szocializálódjanak hozzájuk.

A korai szocializáció időszaka értelemszerűen a tenyésztőnél kezdődik és a gazdánál fejeződik be. Állatorvosként fontos a tenyésztők tanítása éppúgy mint a gazdák felkészítése egy kölyök állat befogadására. Fokozott figyelmet érdemelnek azok a kölykök, melyek olyan környezetből kerülnek befogadásra ahol nem megfelelő módon tartották őket! A viselkedés szempontjából ide tartoznak a szaporító telepeken születő, felnövő, az utcán született kóbor állatok, vagy amelyeknek olyan menhelyen kezdődik az életük ahol nincs plusz idő és lehetőség a szocializációra, a komolyabb odafigyelésre.
Az idegrendszer ebben az időszakban nagyfokú változáson megy keresztül és a prenatális, neonatális és átmeneti időszak után a korai szocializáció készíti fel őket arra, hogy később egy adott környezetben jól tudjanak boldogulni, megfelelően tudjanak viselkedni. A habituálásnak ki kellene terjednie a hangokra, különböző fényviszonyokra, szagokra, színekre, felületekre, álló és mozgó tárgyakra, bármely eszközre, mely például a lakásban, kertben körbevesz minket – például hajszárítóra, porszívóra, fűnyíróra. A szocializáció során kellene hogy találkozzanak különböző típusú, színű, méretű, habitusú és életkorú jól viselkedő kutyákkal, jó lenne ha megismerkednének barátságosan viselkedő macskákkal és természetesen különböző nemű, magasságú, életkorú emberekkel is.

Amikor kölyök állat befogadásáról gondolkozik egy leendő gazda, optimális esetben az állatorvost kellene, hogy először felkeresse! Érdemes első lépésként arra választ keresni, hogy az illetőnek biztosan kell-e, jó ötlet-e, egyáltalán lehetséges-e felelősséggel kutyát, vagy macskát tartania.  Az emberek nagy része nem gondolja végig, hogy milyen körülmények közé visz kutyát, mennyi időt, energiát, tudatos munkát fog igényelni az állat felnevelése, milyen költségekkel fog járni a tartása, ellátása. Sokszor ha valaki hirtelen felindulásból visz haza állatot, irreális elvárásokat támaszt, népszerűsége, vagy pusztán külleme alapján dönt egy adott fajta, vagy ma már akár egy dizájner (hibrid) kutya mellett. Ha állatorvosként rálátunk az adott tenyésztő munkájára abban is segítséget tudunk adni, hogy a gazda számára az adott fajta, akár az adott vonal biztosan optimális-e, illetve ismerve a tenyésztő tartási körülményeit, látjuk hogy a kölyök képes lesz-e illeszkedni a gazda későbbi életébe. Ma már egy adott kölyök kiválasztásban számos segítséget igénybe vehetünk, vannak erre szakosodott trénerek, akik a 6-8 hetes kölyköket letesztelik, s ezek a tesztek megmutatják, hogy milyen a kiskutya temperamentuma, melyek lesznek azok a területek amelyek fejlesztésre szorulnak, vagy akár azt is hogy milyen típusú gazda, milyen típusú tartás lesz számukra a legmegfelelőbb.  Egy tudatos tenyésztő már eleve úgy keres gazdát a nála levő kölyköknek, hogy ismeri a kölyök tesztek eredményeit.  Speciálisabb esetben, ha a kutyát valamilyen munkára keressük, például később terelő munkát vagy vadász munkát szeretnénk vele végezni, más tesztek, megfigyelési szempontok is előkerülhetnek. A korai időszak tesztjei alapvetően az állat temperamentumát mutatják meg, később erre fog épülni az állat személyisége, mely meghatározó lesz a vele való együttélés szempontjából!

Mivel a korai szocializáció időszaka kutyáknál a 12 (16) hétig tart, kulcskérdés, hogy ebben az időszakban például tud e találkozni fajtársakkal, idegen emberekkel, illetve milyen környezetbe tudják mozdítani.  Az állatorvos által alkalmazott oltási rendszer meghatározó, hiszen ha a kölyöknek tudunk adni egy biztonságos hátteret a világ felfedezéséhez, akkor a gazda könnyebben tudja szoktatni, szocializálni a későbbi környezetre.

Egy érdekes és mindenképpen kiemelendő terület a kölykök rendelőhöz való alakítása.  Ez részben habituálás, szoktatást, részben szocializációt jelent.  Amikor először érkezik a kölyök a rendelőbe, általában 7-8 hetesen, hagyjunk elegendő időt arra, hogy felfedezhesse a környezetet, ismerkedni tudjon, barátkozzon az asszisztenssel, az állatorvossal és ha lehet mindenképpen pozitív élménnyel hagyja el a rendelőt! Legyen olyan jutalomfalat, játék, amelyet megerősítésként lehet használni és próbáljuk a környezetet úgy alakítani, hogy a kölyök és a gazda is komfortosan, jól érezze magát. Ha lehet, az első látogatást ne kössük össze rögtön az állat oltásával, ha mégis úgy alakul, használjunk olyan kiegészítőket, mellyel a stressz csökkenthető, egy esetleges rossz érzés felülírható – használhatunk például jutalomfalatot, tölthető játékokat, lickimat-et. Ha az állat mégis rosszul viseli az oltást legyen elegendő időnk azt követően kioldani, valamilyen pozitív élményt adni, mielőtt elhagyja a rendelőt. A gazda kedvencével ne csak az oltások miatt keresse fel a rendelőt, hanem járjanak arra rendszeresen, ugorjanak be akár csak a váróba, kapjon ott az állat jutalmat, ha az időnk engedi, az asszisztens vagy állatorvos barátkozzon az állattal,  s egyszerűen, egy pozitív, jó élménnyel térjen haza. Ilyen módon az állatorvossal, illetve a rendelővel való kapcsolat pozitív irányba alakítható. Az ilyen módon tanított állatok később örömmel, gyakrabban jönnek a rendelőbe, a kutyák, macskák nem mutatnak agressziót, könnyebben kezelhetők, s mivel nem félnek, a tünetek, például enyhe fájdalom is jobban megítélhető náluk.

Egy másik speciális megközelítés, melyet szerencsére már néhány hazai rendelőben is használnak, az úgynevezett kölyök csoportok működtetése – kutya esetében ezeket puppy class-nak macska esetében kitti kindergarten-nek nevezzük. Ezek a csoportok a rendelőhöz kötődnek, a bennük résztvevő állatok hasonló életkorúak, hasonló oltási státusszal rendelkeznek, és olyan időpontban amikor a rendelőben más ellátás nem zajlik 30-60 perc erejéig egy adott programon vesznek részt. A program tervezett felépítésű, általában 4-6 egymást követő héten a kölykök megtanulják, hogy a rendelőben nem kell félni, sőt ott kifejezetten jól érezhetik magukat, tanítható nekik alap viselkedési kultúra a rendelőben, miközben a gazdák is tanulnak arról, hogy ők maguk hogyan tudnak segíteni, például az állat felemelése, megfogása kapcsán, vagy akár az otthoni kezeléseknél – s mindezt erőszakmentesen!

A korai szocializáció kivitelezéséhez ma már számos segédanyagot találunk az interneten melyek segítenek abban, hogy nyomon kövessük a kölyökkutya vagy kölyök macska mi mindennel ismerkedett meg ebben az időszakban, hogyan reagált ezekre, melyek azok az ingerek, melyekre félelmet, vagy elkerülését mutatott. Ebből látjuk mely területek szorulnak még fejlesztésre. Azok az állatok melyeket tudatosan szocializálnak az őket körülvevő környezetre, később magabiztosabban viselkednek, kevesebb félelmi problémájuk alakul ki, gyakran könnyebben és jobban tanulnak, fókuszálnak, a kapcsolatuk jobban alakul a gazdával, de ez nem túlkötődést fog jelenteni. A tudatos munka segíti azt, hogy jobban beilleszkedjenek a család életébe, és kevesebb problémás viselkedés alakul ki.
Mindenképp megkülönböztetett figyelmet és munkát igényelnek a mentett, szaporítós, vagy akár a traumatizált állatok, ha szocializációs deficitet, félelmet, fóbiás viselkedést, agressziót, kényszerességet, vagy egyéb viselkedészavart látunk, fontos ezeknek a kezelését mielőbb elkezdeni!

Összefoglalásként talán a legfontosabb, amit kiemelhetünk, hogy a viselkedés alakulása és alakítása szempontjából az állatorvos megkerülhetetlen! Az általa végzett prevenciós munka, legyen szó a gazda oktatásáról, az állat oktatásáról, a viselkedés megfigyeléséről, vagy a problémák időbeni diagnosztizálásáról – kulcsfontosságú  a viselkedés problémák megelőzése és kezelése szempontjából!

A születéstől a korai szocializációig tartó időszak jellemzői

Amikor egy kölyök állat fejlődik elkülöníthetők úgynevezett szenzitív időszakok, mely periódusokban az állat és annak…

A viselkedést alakító korai tényezők

Ha a viselkedéssel szeretnénk foglalkozni nélkülözhetetlen a normál viselkedés alapelemeinek (unit), illetve az ezekből felépülő…

A fizikai egészség és viselkedés közti kapcsolat

A társként tartott kutya és macska viselkedése, alkalmazkodása a család életéhez, legalább olyan fontos, mint…